2016. április 7., csütörtök

Patchwork élmények

A Padlás Varrás kezdő foltvarró foglalkozást hirdetett a tavaszi szezonra és mivel tavaly nem tudtam részt venni, időben jelentkeztem :) Régóta szerettem volna kipróbálni, megtanulni hogy is kell foltokat varrni, de egyedül nem mertem belekezdeni. Túl aprólékosnak, bonyolultnak tűnt az egész. Az is. Tervezés, pontos szabás és varrás, és sok-sok vasalás - "csak" ennyin múlik :)

Az első blokkjaim
Fotó: Padlás Varrás



Nagyon fontos a tervezés, de nem csak az egész munkáé (pl. takaró, edényalátét, táska, stb), hanem egy önálló egységé is. Egy blokk sok háromszögből, négyzetből, rombuszból állhat, és ha nem rajzoljuk le előre az egészet, varráskor könnyen összezavarodhatunk. Szerencsére Évi sok ötletet adott a tervezéshez, volt miből választani. Bár a "lyuk a csűr falán" egy alap motívum és lehet, hogy érdemes lett volna azzal kezdeni, mégsem azt választottam. Nekem valahogy jobban tetszettek a kevésbé nonfiguratív minták, így lett az első blokkom tulipán, a második pedig hajó.

Mintatervezés

Szabás a terv alapján

A megrajzolt mintához képest nagyobb egységeket kell kivágni, mert a varrásszélekre is gondolni kell. Ha kész az összes elem, soronként kell haladni a varrással. Először a háromszögeket, utána a négyzeteket varrjuk balról és jobbról. Ha mind a három sor kész, pontos illesztés után a sorok következnek. Azt hiszem, háromszor bontottam ki az egyiket, mire minden sarok mindenhol illeszkedett, de sikerült :)


Sorok összeillesztése
Fotó: Padlás Varrás

Kész a tulipán

Minden varrás után vasalni kell! Szét kell nyitni minden varrásszélt és szétvasalni, hogy ha kiterítjük a kész blokkot, szép sima legyen a színén és a fonákján is. Érdemes egyébként egyforma vastagságú anyagokat választani, hogy könnyebb legyen és persze az anyagok szálirányát, mintáját is figyelni kell, hogy jól nézzen ki az eredmény.


A hajó varrás előtt


A hajó varrás után - és némi gondolkodás a javítási lehetőségen
Fotó: Padlás Varrás

Elégedett vagyok mindkét blokkal, ennél jobban nem is sikerülhetett volna egyik sem :) A két alkalom összesen 6 óra volt, ebből kb. 5 órát töltöttem tisztán munkával. Remélem, legközelebb ha nekifogok egy új blokknak, már nem tart ilyen sokáig az elkészítés!


A végeredmény
Fotó: Padlás Varrás



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá!